A dékáni tanácsteremben november 4-én, kedden rendezett ünnepségen vehette át oklevelét a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar 23 hallgatója, akik idén Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíjban, valamint a kar Kiemelt szakmai ösztöndíjában részesültek. A nyertesek egy tanéven át kapnak külön juttatást.
Hírek
A Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kar húsz hallgatója részesül Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíjban a 2025/2026-os tanévben. A kimagasló tanulmányi eredményeket és szakmai téren is kiemelkedő teljesítményt nyújtó hallgatók ünnepélyes keretek között kedden vehették át a tanulmányi támogatást igazoló okleveleket a Böszörményi úti campuson.
A Debreceni Egyetem egykori testnevelői előtt tisztelegve gyűltek össze kedden sportszakos hallgatók és dolgozók a Sporttudományi Koordinációs Intézet koszorúzással egybekötött megemlékezésére. Az esemény lehetőséget adott a nagy elődök szellemiségének életben tartására.
A Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kar újabb hallgatói vették át Együtt a Gazdaságtudományi Karért Ösztöndíjukat. A két éve létrehozott ösztöndíjat azok a hallgatók kaphatják meg, akik tanulmányaik mellett az élet egyéb területén is kiemelkedően teljesítenek.
A debreceni klaszterek közül elsőként, országosan is az elsők között nyerte el az Innovatív minősítést a Magyar Sport- és Életmódfejlesztő Klaszter (MSE) a 2023-ban megalkotott, új minősítési rendszerben. A rangos értékelés jelentős előnnyel járhat a jövőben a tagok számára is a hazai pályázatok területén.
Egymást váltják a legendák a Gazdaságtudományi Kar oDEon Színháztermének színpadán a következő hetekben. November 19-én, szerdán Erős Tibor ultrafutó, míg november 26-án, szerdán Szőnyi Ferenc ultratriatlon világrekorder mesél pályájáról, a kitartásról és az emberi teljesítőképesség határairól.
A Debreceni Egyetem Egészségtudományi Kar Egy Egészség Intézete, valamint az agrárkar által szervezett szimpóziumon a DE PhD-hallgatói mutatták be legújabb kutatási eredményeiket az Egy egészség-elv jegyében. A tudományos tanácskozás a természet emberi egészségre veszélyt jelentő korokozóinak sokféleségére, valamint az ebből eredő betegségek megelőzésére fókuszált.
Tanulmányi és szociális ösztöndíjak, kollégiumi férőhelyek és díjak, mobilitási lehetőségek, sportfejlesztések, valamint biztonság és mentális egészség témakörében is kérdezték a Debreceni Egyetem hallgatói Hankó Balázs kulturális és innovációs minisztert a Böszörményi úti campus színháztermében. A hallgatói fórum a Kérdezd a minisztert! – roadshow debreceni állomása volt.
Megújult a hazai tanár- és tanítóképzési rendszer, melynek középpontjában egy új, értékalapú és gyakorlatorientált képzési modell áll. A program sikerét jelzi, hogy az elmúlt egy évben országosan ötven százalékkal emelkedett a tanárképzésre jelentkezők száma és a Debreceni Egyetemen is jelentősen nőtt az érdeklődés a képzés iránt. A programról és annak eredményeiről volt szó a Debreceni Televízió egyetemi magazinműsorának legfrissebb adásában.
Ebben az évben nyolc hallgató kapta meg a Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíjat a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Karán kiemelkedő tanulmányi eredménye és szakmai teljesítménye elismeréseként. Az ösztöndíjat igazoló okleveleket csütörtökön vették át a kar dékánjától.