Hírek

08 dec
Itt a vizsgaidőszak
A Debreceni Egyetem csaknem 30 ezer magyar és külföldi diákja számára kezdődött meg a vizsgaidőszak, amikor valamennyi, az intézmény 14 karán tanuló hallgató számot adhat az őszi félév alatt megszerzett tudásáról.
08 dec
Termékfejlesztés vállalatokkal
Projektzáró keretében mutatták be azt az új cukorbetegség elleni készítményt, amelyet a Debreceni Egyetem kutatói ipari partnerekkel konzorciumban fejlesztettek. Az étrendkiegészítő a tervek szerint már a jövő évben forgalomba kerülhet.
08 dec
Felelősséggel egymásért
A Debreceni Egyetem a dolgozói és hallgatói átoltottságban, valamint a fertőzöttségi mutatók arányában is kiemelkedően jó helyzetben van egy november végi belső felmérés szerint. A dolgozók több mint 92 százaléka rendelkezik a koronavírus elleni oltással, sokan már a harmadik vakcinát is megkapták.
08 dec
Online toboroz az Egészségügyi Kar
Online nyílt napon népszerűsíti képzéseit a Debreceni Egyetem Egészségügyi Kara. Az érdeklődők megismerhetik a kar képzési és kutatási kínálatat, részletesen hallhatnak a hallgatói szolgáltatásokról, valamint virtuális sétát tehetnek az EK campusán.
07 dec
Középpontban az idősek
Gerontológiai Napok 2021 Nemzetközi Tudományos Konferencia címmel rendeztek szakmai tanácskozást a Debreceni Egyetem Egészségügyi Karán. Az eseményen időseket érintő regionális kihívásokra hívták fel a figyelmet a szakemberek, akik megvitatták a tudományterület legújabb eredményeit is.
02 dec
A megelőzés tudománya
Online workshopot rendezett a sporttáplálkozásról és az időskori izomsorvadásról a Debreceni Egyetem Sporttudományi Koordinációs Intézete. A szarkopénia jelentőségéről, terápiás lehetőségeiről, valamint a hidratáció sportban játszott szerepéről hallhattak a testnevelő tanár szakos hallgatók.
02 dec
Vállalati partnerekkel találkoztak
A Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kar mintegy harminc ipari partnere vett részt a kar online Szakmai Napján. A három szekcióban mintegy 500 hallgató ismerkedhetett meg a lehetséges munkáltatójával és a cégek által kínált karrierlehetőségekkel.
01 dec
A jó pénzügyi döntésekért
A tudatos pénzügyi döntések meghozatalát segítő órákat tartott a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Karának hat hallgatója az elmúlt hetekben debreceni és vidéki gimnáziumokban, valamint általános iskolákban.
29 nov
Agrárkutatások a TDK-n
Hat szekcióban negyvenegy előadás hangzott el a Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar idei Tudományos Diákköri Konferenciáján (TDK). A legtöbb tanulmányt a növényvédelmi, valamint a természetvédelmi és vadgazdálkodási tématerületen mutatták be a hallgatók.
26 nov
Fókuszban a molekuláris mechanizmusok
A szív és érrendszer különböző megbetegedései igen gyakran az anyagcsere-zavarok nyomán a perifériás szövetekben kialakuló elváltozások következményei. A Debreceni Egyetem és kutatói partnerei ezekre a folyamatokra kerestek molekuláris magyarázatokat a most lezárult projektben.

Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napjától kötelezően alkalmazandó Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ

A tájékoztatót megismertem.